A terápia Dieter Dorn nevéhez fűződik, aki a gyógymóddal úgy találkozott, hogy erős fájdalmai enyhítése céljából keresett fel egy idős embert kb. 30 évvel ezelőtt. Az idős férfi nem csinált mást, mint két kezét használva nyomogatta gerincét, és csináltatott vele egyszerű mozgásokat. Megkérdezte az idős gyógyítót, hogy hol tudja a technikát megtanulni. Az idős ember ezt válaszolta neki: „ Wie Sie bereits wissen Sie es!”
Dieter Dorn volt az idős gyógyító utolsó „páciense”, mert az röviddel később meghalt. Így tanár nélkül kellett ismereteit bővítenie. Elsőként feleségét kezelte, aki évek óta fennálló, gyakran jelentkező erős fejfájással küszködött. Egyes orvosok véleménye szerint a nyaki csigolyák harántnyúlványain található strukturális eltérés volt oka az állandó fejfájásának, amelyet operációval lehetett volna kezelni.
Dieter Dorn ellenőrizte felesége nyakát, és megállapította, hogy a csigolyák csak „csavarodott” helyzetben vannak, és a röntgen emiatt nem volt képes a helyes viszonyok megfelelő visszatükrözésére. Gyengéden mobilizálta, visszaállította optimális helyzetbe a nyaki csigolyákat, miközben felesége fejét forgatta jobbra-balra. Ez volt a Dorn módszer kezdete.
Ezt követően szomszédságában élő embereknél is próbálkozott a gyógymód alkalmazásával. Meglepetésére olyan betegségeket is befolyásolt módszerével mint pl. a térdfájdalmak, szívpanaszok, hallászavarok, gyomorpanaszok stb. Kezdetben ez meglepte őt, és kereste az összefüggéseket. Választ ezekre a változásokra egészen addig nem talált, amíg kezébe nem kerül egy könyv a kínai tradícionális orvoslásról. A könyv tanulmányozásával egyre jobban világosabbá vált számára, a Dorn terápia kapcsolata a tradícionális kínai orvoslással.
Néhány év elteltével Dieter Dorn elérkezettnek látta az időt, hogy átadja megszerzett tudását, tapasztalatait másoknak, és így egyre jobban szaporodott az önállóan tevékenykedő terapeuták száma.
Mai napig folyamatosan nő azok száma, akik tudják és alkalmazhatják a terápiát. A terápia manapság egyre jobban terjed a világ minden részén. A gerincoszlop és más ízületek kezelésénél alkalmazott manuális technikák közül az egyik leggyakrabban alkalmazott módszerek közé tartozik bizonyos országokban. Azonban még mindig nem annyira elterjedt, mint amennyire lennie kellene.